DM kirándulás

A DM multinacionális cég meghívására raktárlátogatáson vettünk részt az érdi raktárbázisukon, a Támogató Szolgálat autóbuszával. A céget partnereink és támogatóink között tudhatjuk, ellátottjaink rendszeresen készítenek egyedi emléktárgyakat a dolgozóknak. Megnézhettük a raktárbázis árukészletét, valamint lehetőségünk nyílt megtapasztalni az emelőkosaras targonca nyújtotta élményt.  Csomagolási munkákat próbálhattunk ki, megtekintettünk egy targonca akkumulátor cseréjét, továbbá beszélgettünk a cég dolgozóival a nagyvállalat életéről. Találkoztunk a cégnél dolgozó, csobánkai intézetből naponta munkába járó társunkkal. A látogatás zárásaként vendégül láttak minket a modern üzemi étkezőben vendéglátóink.

A kirándulást a nagytétényi kastélymúzeum megtekintésével folytattuk. A kastélyban bútorkiállítás és antik órákból álló gyűjtemény található. A gondozott kastélykerti séta a növények gondozásáról szolgált például minden résztvevőnek.  A kirándulást Budapesten folytattuk, ahol a Nándori Cukrászdába kaptunk fagyizásra meghívást. Köszönet érte a tulajdonosnak, Nándori Lászlónak! Ha már az ország diabetikus tortáját adó cukrászdában voltunk, vásároltunk magunknak egy tortát, amit a Ráday utcán lévő teraszon fogyasztottunk el.

IRMÁK Cégcsoport

Társaságunk 2000. szeptemberi kezdete óta Magyarország egyik legnagyobb civil szociális szolgáltatójává nőtte ki magát, jelenleg napi szinten nagyjából 550 fő ellátottal. Szolgáltatásaink közé tartozik a szociális és idősellátás, és a támogatott lakhatás szolgáltatások nyújtása.