Támogatott Lakhatás – fogyatékos felnőttek számára, személyre szabottan

Örömmel tájékoztatjuk Önöket, hogy a Kraxner Alajos Speciális Foglalkoztató Otthon lakói közül  harminchatan 2020. 07. 15-én Csobánkáról az Esztergomi Támogatott Lakhatást biztosító házainkba költözött.

Mint arról korábban több fórumon is beszámoltunk, a támogatott lakhatásra szolgáló házak maradéktalanul felépültek, új intézményünk működési engedélyét 2020. márciusában kézhez vehettük. Sajnos a hazánkat is érintő új koronavírus okozta járvány miatt kihirdetett veszélyhelyzet ellehetetlenítette az első negyedévre tervezett kiköltözésünket.

A veszélyhelyzet elhárulását követően azonban, ahogy azt a ránk irányadó jogszabályok, és egyéb szabályozók lehetővé tették, a megfelelő óvintézkedések betartása mellett Esztergomi Szociális Szolgáltatónk és Támogatott Lakhatásunk megkezdte működését.

 

Az EFOP 2.2.2 – 17 kódszámú pályázati programunk megvalósítása folytatódik, a projekt fizikai záró időpontja a korábban meghirdetetthez képest terveink szerint nem változik.

Kollégáinkkal továbbra is elkötelezetten szolgáljuk azt a célt, hogy a fogyatékkal élők a számukra lehetséges legteljesebb életet élhessék segítségünkkel. Következő házunkat hamarosan megtöltjük nyüzsgő élettel Esztergomban.

IRMÁK Cégcsoport

Társaságunk 2000. szeptemberi kezdete óta Magyarország egyik legnagyobb civil szociális szolgáltatójává nőtte ki magát, jelenleg napi szinten nagyjából 550 fő ellátottal. Szolgáltatásaink közé tartozik a szociális és idősellátás, és a támogatott lakhatás szolgáltatások nyújtása.