Atlétika

A foci mezek, még jóformán meg sem száradtak, az atlétika csapat máris kemény felkészülésbe kezdett, mert a hónap második felében Budapesten került megrendezésre egy 3 napos Országos Atlétika verseny, mely válogató verseny volt a 2015. Los Angelesbe rendezendő Speciális Világ Játékokra. Ennél fontosabb, hogy lakóink egész évben erre a versenyre vártak. Budapest közelsége révén tömegközlekedéssel utaztunk, csomagjainkat segített eljuttatni a szálláshelyre az otthon. Első nap az ügyességi számokban történtek megmérettetések, és csak ezután foglaltuk el a szállást, amit 10-15 percnyi sétára volt.

Összességében sportolóink az alábbi versenyszámokban indultak: különféle távú futások, váltók, távolugrás, súlylökés és rakétalabda dobásban. Érem eső lett a jutalmuk: 11 aranyat, 10 ezüstöt, 8 bronzérmet és 15 szalagot hoztunk haza. A feszültséget minden este egy kis sétával vezette le a társaság.

Szombat este – kihasználva az időzítést lévén Múzeumok Éjszakája volt – nekiindultunk az éjszakába. Másik csoporttal összebeszéltünk, ők előre mentek sorba állni, de sajnos a közeli múzeumok előtt olyan embertömeg gomolygott, hogy reggelig várhattunk volna, márpedig másnap mégiscsak versenyezni, sportolni kellett. Így kicsit elidőztünk a Hősök terén és visszamentünk a szállásra. A hazautazás előtt a Nyugatinál jutalmul megleptük magunkat egy-egy sajtburger-menüvel, majd felszálltunk az Albertirsára tartó vonatra.

IRMÁK Cégcsoport

Társaságunk 2000. szeptemberi kezdete óta Magyarország egyik legnagyobb civil szociális szolgáltatójává nőtte ki magát, jelenleg napi szinten nagyjából 550 fő ellátottal. Szolgáltatásaink közé tartozik a szociális és idősellátás, és a támogatott lakhatás szolgáltatások nyújtása.