Futball kupa

A mese délelőttöt követően rögtön elérkezett a régóta várt hagyományosan évente megrendezett IRMÁK foci bajnokság, melyet albertirsai iskolások és felnőtt focisták részvételével, valamint intézményünkhöz hasonló otthonok meghívásával szervezünk otthonunk csodás parkja mellett kialakított focipályáján. Integrált rendezvényünkre idén több jelentkező érkezett, a már megszokott csapatok mellé.

A rendezvényt hagyomány szerint városunk polgármestere, Fazekas László nyitotta meg. A férfiak és nők, gyerekek és felnőttek egyaránt megmérettettek, dolgozók, ellátottak együtt és egymással szemben versenyre szálltak a kupáért.  Kísérő programként hennafestéssel, kézműves foglalkozással és kapura rúgó versennyel múlathatták az idejüket az érdeklődők. A csapatok a végsőkig betartották a sportszerűség szabályait. 9 kupa talált gazdára, egy csapat sem maradt díj nélkül.

IRMÁK Cégcsoport

Társaságunk 2000. szeptemberi kezdete óta Magyarország egyik legnagyobb civil szociális szolgáltatójává nőtte ki magát, jelenleg napi szinten nagyjából 550 fő ellátottal. Szolgáltatásaink közé tartozik a szociális és idősellátás, és a támogatott lakhatás szolgáltatások nyújtása.