KapcsoLÓdás – mert az élmények összekötnek!
A film a FOF2025/B/4890 azonosítószámú pályázat keretében készült, amelynek célja a fogyatékossággal élő emberek jobb megértésének, elfogadásának és társadalmi befogadásának elősegítése.
A pályázat során esztergomi szolgáltatási központunkban szakmai és lakói napokat szerveztünk a látás-, hallás- és mozgássérültség, valamint az autizmus témakörében. A programokon szakemberek osztották meg tudásukat és tapasztalataikat, míg ellátottjaink és munkatársaink érzékenyítő, szemléletformáló játékokon keresztül ismerhették meg a különböző fogyatékossággal élő emberek mindennapi kihívásait.
A projekt részeként készült el KapcsoLÓdás című kisfilmünk is, amelyet az Esztergom melletti Diós-völgyi lovastanyán forgattunk. A film két ellátottunk lovasterápiás foglalkozásait követi nyomon, bepillantást engedve a lovak és az emberek között kialakuló különleges kapcsolatba, a közös munka örömébe és a fejlődés apró, mégis jelentős pillanataiba.
Hiszünk abban, hogy a személyes élmények, az egymásra figyelés és a közös tapasztalatok közelebb visznek bennünket egymáshoz.
A program és a kisfilm a Slachta Margit Nemzeti Szociálpolitikai Intézet támogatásával, a FOF2025/B/4890 számú pályázat keretében valósult meg.
Fogadják szeretettel kisfilmünket, és kapcsolódjanak velünk!