„Azért szeretek biciklizni, mert így bárhova el tudok menni” – ezt mondta nekem az Irmák Kft. esztergomi központjában Sztojkó Norbert egy fél órája, most pedig már itt teker előttünk. Mi kocsiban ülünk, de ő a gyorsabb.

Ha nagyon akarnám, betudhatnám ezt a hazai pálya előnyének, ő hazafelé tart éppen, mi csak vendégek leszünk abban az esztergomi támogatott otthonban, ahol 10 lakótársával él. De talán inkább azért fog ő hamarabb célba érni, mert szeret szerepelni, be akarja bizonyítani, hogy milyen gyorsan képes tekerni, ráadásul kifejezetten jó versenyző alkat. Futásban és úszásban is nyert korábban érmeket, utóbbi sportágban a sikereit gyakran köszönhette annak, hogy olyan mezőnyben indult, ahol ő volt az egyetlen, aki képes volt az úgynevezett bukófordulóra. Pedig eleinte tartott attól, hogy az orrába megy a víz, de annyira szerette volna megtanulni ezt, hogy még egy úszómestertől is segítséget kért. Mondom, született versenyző.

Egyébként nem él régóta Esztergomban, csak néhány hónapja költözött be ebbe a 12 ágyas, hat szobás, három fürdőszobás otthonba, amit kívülről könnyű lenne egy hétköznapi családi háznak nézni, ha nem lenne kint rajta az Irmák táblája. És épp ez a lényeg:

a támogatott lakhatás olyan otthont biztosít fogyatékkal élőknek, amelyben ők az életkoruknak, egészségi állapotuknak és önellátási képességeiknek megfelelően élhetnek, hétköznapi szomszédságban, kis közösségekben, családias légkörben.

„Akik nálunk laknak, többnyire olyan önállóak, hogy dolgozni járnak, egyedül közlekednek, bérletük van, és az sem okoz gondot nekik, ha el kell jutni egy másik településre. Itt az életük nem arról szól, hogy kiszolgálják őket, mint egy nagy intézményben, ahol eléjük rakják az ételt és kimossák a ruháikat, de mindent – felkelni, lefeküdni, fürdeni – akkor kell csinálni, amikor mondják. Itt van egy hűtőjük, abban van vaj, szalámi, a konyhában maguknak kenik meg a szendvicset. A lakók együtt reggeliznek és vacsoráznak, az ebédet a központi épület konyhája biztosítja, amit a napközisek bent esznek meg, a dolgozni járók pedig megkapják ételhordóban” – magyarázza Havasiné Riba Eszter, az Irmák esztergomi és kesztölci intézményeinek vezetője.

Fotó: Fazekas István

Norbi, aki egy börtönben született, állami gondozásban nőtt fel, és több felnőttintézményben is lakott, mielőtt ide költözhetett, korábban teljes munkaidőben dolgozott egy műanyagfeldolgozó üzemben, és egy festékgyártó cégnél is. Utóbbi munkahelyén annyira jóban volt a főnökével, hogy a klassz, karbonvázas országúti kerékpárját is tőle kapta ajándékba. Ezelőtt Soltvadkerten élt, onnan télen-nyáron bringával járt dolgozni, minden hétköznap legalább 20 kilométert tekert. De szívesen vágott bele nagyobb túrákba a szabadidejében is, a rekordja egy olyan nap volt, amikor megjárta a Kékestetőt, és összesen 360 kilométert biciklizett.

Éjfél után hat perccel indultam, és 21 óra 15 perckor már vissza is értem Vadkertre. Csak egyszer álltam meg útközben kávézni

– mondja büszkén, majd megjegyzi: nagyon élvezi a lejtmenetet. Az okosórája szerint volt már, hogy 60 km/h-val is robogott. Menet közben nem szokott térképet használni, az útvonalat általában előre megtervezi, „aztán meg ki van táblázva úgyis”.

Ahogy körbevezet a házban, rögtön az előszobában észreveszem a lakók heti beosztásáról készült táblát. Norbi azt mondja, nincs veszekedés, mindenkire jut feladat: mosogatás, törölgetés, sepregetés, felmosás.

Azt már Havasiné is mesélte, hogy több lakójuk képes egyedül is használni a háztartási gépeket, így azután vannak házak, ahol egymásra mosnak. Pedig a legtöbben korábban sosem csináltak ilyesmiket, ezeket a képességeket itt tanulták. „Ha saját maguknak meg tudnak oldani dolgokat, nem függnek akkora mértékben másokról, még eredménye is van a munkájuknak, és sokkal jobban érzik azt, hogy mennyire fontosak ők. Mindenkinek azt mondjuk, hogy

ettől nem kell félni, meg kell próbálni, mert egyszer eljön sajnos az idő, hogy a szülő nem tud gondoskodni a gyermekéről, és ne akkor kelljen ennek a folyamatnak elindulnia. Időben el kell kezdeni.

Akinek több segítség kell a hétköznapi dolgokban – szakmaibban fogalmazva „nagyobb támogatási igényű” – az a lakótársain túl gondozói támogatásra is számíthat. A háztartási tevékenységekben besegítő, készségfejlesztésben is részt vevő gondozók 12 órás műszakban dolgoznak az Irmák Kft.-nél, és egyszerre három házat látnak el. De vannak 24 órás felügyeletet biztosító házak is azoknak, akiknek az állapota ezt igényli. Ezen kívül minden lakónak van esetfelelőse is, aki napközben általában a központban van, és az a dolga, hogy az önálló életet segítse: ott lehet a hivatalos ügyek intézésekor, orvosi vizsgálatokra is elkísérheti a lakókat, segít beosztani a zsebpénzt és megszervezni a heti programokat.

Norbi jelenleg egyedül lakik, de ezt nem bánja, mert Soltvadkerten sem volt szobatársa. A szobáját illatosító aromája lengi be, az ágyán egy fehér plüssfókát tart, ez a szerencsekabalája is, de egyébként is nagy fókarajongó. Az ágya fölött egy Eiffel-toronyról készült kép lóg, azt az álmát szimbolizálja, hogy egyszer szeretne eltekerni Párizsig. Ezt annyira komolyan gondolja, hogy már ki is számolta, milyen hosszú lenne számára az út: oda-vissza 47 nap. Azt mondja, egyszer már támogatója is lett volna a terve finanszírozásához, de akkoriban nem talált segítőt, aki végigtekerte volna vele az utat, ennek ellenére nem tett le a dologról.

A polcán az érmei mellett több olyan képet is őriz, ami még a soltvadkerti munkahelyén készült. Mikor arról kérdezem, hogy nehéz volt-e ideköltöznie, azt válaszolja: alig várta, mert korábban, mikor az irmákos takarítóbrigádban dolgozott, járt már itt ablakot pucolni, és nagyon tetszett neki nemcsak a ház, de a csendes utca is. A lakótársai is kedvesen fogadták, segítettek neki a kicsomagolásban, és már csak azért is egyszerűen ment a beilleszkedése, mert többüket ismeri óvodás kora óta. A házban a többiek minden nap együtt tévéznek a nappaliban, a Mavi szerelme című török sorozatot sosem hagyják ki. Norbi többet szeret egyedül lenni, de azt ő is élvezi, ha a hidegebb estéken együtt főznek teát a konyhában.

Az Eiffel-torony képe Norbi szobájában - Fotó: Fazekas István

A ház teraszán most épp macskák mászkálnak fel-alá. Van, amelyik a szomszédé, de a feketét „Anita cicája”-ként mutatják be nekem, őt az egyik itt lakó eteti. Norbi azt is megmutatja, hogy itt, a teraszon tartja azt az edzőgörgőt, amelyre ha felteszi a bringáját, akkor egy helyben, otthon maradva is sok-sok kilométert letekerhet. Megkérdezem, hogy abban meg mi a jó, hiszen épp azt mondta korábban, hogy a bringázásban az utazást szereti, erre ő a lehető legnagyobb természetességgel közli, hogy „ezzel a rossz időben is lehet tekerni, csak más gumi kell hozzá, mint az országútra”.

Ami a hétköznapjait illeti, Norbi most az Irmák központjába jár be 8 órára, és a kertészeti munkákat végző csapat tagja, ők tartják rendben a szervezet épületeinek zöldfelületeit.

Az intézetvezető, Havasiné Riba Eszter szerint az esztergomi és kesztölci otthonok lakói közül csak a már nyugdíjas korúak nem dolgoznak, a többiek javarészt Norbihoz hasonlóan, „házon belül” kapnak feladatokat. Van az irmákosoknak takarítóbrigádjuk, amely főleg az intézményen belüli nagytakarításokért felel, emellett vannak, akik a központi mosodában dolgoznak, ahol az ágyneműket, függönyöket, egyéb nagy textíliákat tisztítják, mások a központ főzőkonyháján segítenek be, jellemzően terítésben, tálalásban és a koszos edények begyűjtésében.

A legtöbb lakónak viszont a központ műhelyei adnak munkát. Az egyikben autóalkatrészeket, meg tollakat szereltek össze, bérmunkában, nagyobb cégeknek. A másikban, a varrodában kézműves termékek (levendulazsákok, ajtódíszek, kötények) készültek, amelyeket a fejlesztő foglalkozásban részt vevő lakók hímeznek, most épp a szezonnak megfelelően karácsonyi tematikában. Láttam hópihét, rénszarvast, fenyőfát és kisszánkót is.

Az egyik hímző Trencsényi Julianna Veronika, aki a barátjával, Kiss Dáviddal lakik együtt az Irmák egy másik támogatott házában, Kesztölcön. A pár 12 éve van együtt, egy szilveszteri bulin találkoztak, Julcsi azt meséli, hogy azonnal megtetszettek neki Dávid kék szemei, meg a jó humora. Mindketten busszal utaznak, de külön indulnak el hétköznap reggelente, mert Dávid az egyik esztergomi gyorsétteremben dolgozik, ahol az asztalok letörlése, a mosdók ellenőrzése mellett az árupakolás és a hússütés a kedvenc feladata. Julcsival együtt leginkább zenét hallgatni szeretnek, igazi rockereknek tartják magukat. Több élő koncerten is voltak már, az egyik kedvenc élményük a Tankcsapda volt, aminek idén nyáron jutottak el egy fellépésére, de rendszeresen hallgatják az Anti Fitness Clubot, a Pogány Indulót és a Kárpátiát is.

Norbi, Julcsi és Dávid történetébe belelátva óhatatlanul is az az érzésem, hogy szerencséjük van, ugyanis az önálló életvitel több ezer magyar fogyatékos ember számára ma még csak vágyálom.

Julcsi, Dávid és Norbi - Fotó: Fazekas István

A KSH által utoljára közölt adat 2016-ból származik, de az, hogy e szerint Magyarországon több mint 408 ezer fogyatékos ember él, nagyjából megfelel azoknak a nemzetközi statisztikáknak, amelyek szerint minden huszadik ember rendelkezik valamilyen fogyatékossággal.

Itthon a fogyatékos népességnek nagyjából 3 százaléka, körülbelül 12 ezer személy él intézetben, közülük csak minden hatodik olyan támogatott lakhatást biztosító lakóotthonban, mint Norbiék. Márpedig a nagy tömegintézményekben sokkal nagyobb a veszélye annak, hogy a fogyatékossággal élők passzív “ellátotti” szerepbe kerülnek, így pedig hosszú távon a meglévő képességeik is leépülnek.

Arra egyébként Havasiné Riba Eszter is felhívta a figyelmemet, hogy nem minden érintettnek a támogatott lakhatás a megfelelő, hiszen „a súlyos fogyatékossággal rendelkezők már nagyon komoly ellátást igényelnek, ők csak az ápoló-gondozó otthoni elhelyezést tudják igénybe venni”. A magyar államnak hivatalosan a kitagolás a célja. Ez azt jelenti, hogy a fogyatékossággal élőknek tartós bentlakást nyújtó intézményeket fokozatosan át kellene alakítani úgy, hogy

  • az önálló életvitelre személyi segítéssel képes fogyatékos személyek ellátása kisközösséget befogadó lakóotthonban történjen;
  • az arra rászoruló súlyos fogyatékos személyek számára pedig humanizált, modernizált intézményi ellátást kellene biztosítani.

Ezt a célt már az 1998-as esélyegyenlőségi törvény is megfogalmazta, ami a megvalósításra eredetileg 2010-es határidőt szabott, de ezt nem sikerült tartani. A következő kormányzati stratégia újabb 30 évet adott arra, hogy az 50 főnél nagyobb intézményeket kiváltsák a kisebb lakások, lakóotthonok és lakócentrumok, így az aktuális céldátum 2041.

A nonprofit szervezetként működő Irmáknak Esztergom és Kesztölc mellett Csobánkán, Albertirsán és Pilisen összesen jelenleg 290 férőhelye van, ezzel Magyarország teljes támogatottlakhatás-kapacitásának a 8 százalékát fedik le. Szebenszki Balázs, az Irmák cégvezetője azt mondja, azoknak, akik most keresnek támogatott lakhatást kínáló helyet egy családtagjuknak, érdemes „nagyobb spektrumban gondolkozniuk”, ugyanis Budapest és a nagyobb városok környékén előfordul, hogy egy 12 fős házra 150 fős várólista van, miközben például Norbi házában is van épp szabad hely.

„Sok esetben azt tapasztaljuk, hogy a szülők már nagyon idősek, amikor elkezdenek azzal foglalkozni, miként tudhatnák biztonságban a gyereküket, aki hiába nagyon jó képességű, mégsem valószínű, hogy képes lenne a teljesen önálló életre.

Például azért, mert nagyon sok költsége van egy lakás fenntartásának, ami itt benne van az árban, amellett, hogy ha 24 órás felügyelet nincs is, akkor is van folyamatos kontroll” – magyarázza Havasiné.

Ami a támogatott lakhatás finanszírozását illeti, az Irmák a szakosított ellátás részeként kap állami támogatást, ezen felül belépési hozzájárulást kérnek és napi térítési díjat szednek, amelyet a lakók jövedelméhez igazítanak. Az esztergomi intézményvezető azt mondja, hogy mivel minden lakójuk dolgozik vagy nyugdíjas, a többség számára ez nem jelent gondot.

„Elsőre ijesztően hangozhat a szülők számára, hogy a gyerekük, akit 18-21 éves koráig óvtak, egyik napról a másikra kikerül a családi fészekből, de ezzel előbb-utóbb minden anyának és apának meg kell küzdenie valamilyen szinten. A fogyatékos gyerekeknél talán annyi a különbség, hogy minél több támogatást igényelnek, és minél kevésbé van tapasztalata a szülőknek az olyan ellátásokban, ami a gyerekük önállóságát építi, annál inkább természetes, hogy tartanak az intézményi ellátástól” – mondja Havasiné, de azt is hozzáteszi, hogy mivel a támogatott lakhatás híre alapvetően jó, egyre könnyebb elnyerni a szülők bizalmát is.

Az Irmák cégvezetője szerint az, hogy ez a lehetőség egyre ismertebb, egyre nagyobb társadalmi elfogadottságot is eredményez, Kesztölc erre remek példa. Amikor a falu néhány éve hírét vette, hogy ott épül majd támogatott otthon fogyatékos embereknek, elkezdtek terjedni mindenféle rémhírek arról, hogy milyenek lesznek az odaköltözők. A cég ezért 2017-ben az akkor Szentendrén működő házában látta vendégül a kesztölci polgármestert és a falu több lakóját, akik így a saját szemükkel győződhettek meg arról, hogy nincs mitől tartaniuk.

Aztán ahogy felépült az első ház, és megérkeztek a lakói, a szomszédok hamar látták, hogy ők is kedves emberek, akik köszönnek az utcán, boltba járnak, és épp úgy élik a maguk életét, mint bárki más. Az azóta eltelt években készültek interjúk a lakóközösséggel és a helyi háziorvossal is arról, hogy mennyire sikerült az Irmák otthonaiban élő fogyatékos embereknek beilleszkedniük a falu életébe, a visszajelzések pedig elég pozitívak.

Most már ott tartunk, hogy a polgármester asszony idén is külön felkért bennünket, hogy a falu karácsonyi vásárján áruljuk az Irmák lakói által készített kézműves termékeket

– mondja Havasiné. Szebenszki Balázs ehhez pedig azt is büszkén hozzáteszi, hogy többször gondolkoztak webshop indításában, de egyelőre nincs értelme, mert akkora kereslet van a lakóik által készített kézművestermékekre az otthonaik közvetlen közelében is.

Forrás: HVG